London Gazdasága

London a nemzetközi gazdaság és kereskedelem, legnagyobb központja, valamint egyike a világgazdaság három nagy központjának. (London,New York,Tokió)

Mint Európa legnagyobb teljesítményű városi gazdasága, London évről évre az ország GDP-jének a 19%-át adja. Ez összegszerűen 2005-ben 219 milliárd font. A londoni nagyvárosi körzet termeli meg az ország GDP-jének 30%-át, azaz 2005-ben 345 milliárd fontot.

Londonnak öt nagyobb gazdasági körzete van. Ezek: a City, Westminster, Canary Wharf, Camden & Islington és Lamberth & Southwark

London legjelentősebb iparága a pénzügyi szektor, ezen belül pedig a pénzügyi export, mely az ország fizetésimérlegének jelentős hányadáért felelős.A City Európa legforgalmasabb pénzügyi és gazdasági központja. Bankoknak, biztosítóknak, brókercégeknek, ügyvédi és könyvelőirodáknak nyújt helyet. Egy második, kisebb pénzügyi központ fejlődik ki a Canary Wharfon, a Citytől keletre. Itt van a HSBC, aReuters, a Barclays és sok más, elsősorban jogi iroda világméretű központja. Londonban bonyolították le a világpénzben (euróban és dollárban) lebonyolított üzletek 31%-át. Ez naponta átlagosan 753 milliárd dolláros forgalmat jelent. Több dollárban denominált üzletet kötöttek itt, mint New Yorkban , és több euróban denominált üzletet kötöttek, mint bármelyik más eurozónához tartozó ország városaiban.

Az FTSE 100-ban szereplő cégeknek több mint a fele, és Európa 500 legnagyobb cégéből 100-nak Londonban van a központja. Az FTSE 100 tagjainak 75%-ának a város vonzáskörzetében van a székhelye, valamint a Fortune 500 75%-ának van a városban irodája.

A médiaszektor szintén nagy számban képviselteti magát, a médiaipar a város második legnagyobb gazdasági szolgáltató szektora.. A BBC az iparág legnagyobb foglalkoztatója. Több társaságnak is a város környékén van a székhelye. Sok országos újságot Londonban szerkesztenek, amiket leginkább a Fleet Streettel hoznak összefüggésbe az emberek. Mostanában azonban többségük a Canary Wharf  körül készíti az újságokat. A hang- és filmfelvételeket leggyakrabban a Sohoban készítik.

A turizmus szintén London kulcsfontosságú területeihez tartozik. 2003-ban 350.000 teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozó dolgozott ebben a szektorban, míg a turisták által itt hagyott pénz elérte a 15 milliárd fontot.  London a turisták egyik kedvelt célpontja, évente 27 millió vendégéjszakát regisztrálnak, ezzel Párizs  után a második leglátogatottabb város.

Régen a Port of London  a világ legnagyobb kikötője volt, most pedig a 3. legnagyobb az országban. A kereskedelem nagy része elhagyta a várost, s a közeli Tilbury  lett a rakodás helyszíne.

vissza