London-Fekvése

Ma Londonnak rendszerint a Nagy-London néven is ismert egész várost hívjuk, ami a belvárosból (City) és harminckét londoni Borough-ból áll. Történelmi szempontból a név a Cityre vonatkozik, amiből a mai város kinőtt. 1889 és 1965 között a korábbi London megyére is hivatkozott, ami a mai Belső-London területével egyezik meg.

Nagy-London területe 1579 km2. London kikötőváros a Temze  partján. A folyó nagy hatással volt a város fejlődésére. Londont a Temze északi partján alapították és több száz éven át egyetlen híd, a London Bridge vezetett át a folyón. Emiatt a város központja sokáig az északi parton volt. Amikor a 18.században  több hidat is építettek, a város nagyobb iramban kezdett terjeszkedni a környező sík és enyhén dombos vidékeken. Emiatt London nagyjából kör alakú lett. A Temze régebben sokkal szélesebb és sekélyebb folyó volt, mint ma. A partját beépítették, és több mellékfolyója ma a föld alatt folyik. Mivel a város közel fekszik ahhoz a helyhez, ahol a Temze a tengerbe folyik, az apály-dagály váltakozása áradással fenyegeti. Ezt fokozza a tengerszint lassú, de folyamatos emelkedése. Ezt gátakkal próbálják szabályozni.

vissza